3.rész

Sziasztok! Itt is lenne a 3.rész. Jó olvasást, és akár chaten akár kommentbe, nyugodtan írjatok. Feliratkozásért nem harapok! :) 

Reggel magától kipattantak a szemeim. Az agyam kattogott, hogy mindent beraktam-e, bár szerencsére tegnap ami eszembe jutott elraktam, hogy reggel ne kelljen kapkodnom, ennek köszönhetően sikerült alacsony vérnyomással átvészelnem az indulást.
 Gyorsan felöltöztem, egy kényelmes ruhát választottam (több órás repülő útra az kell, nem? ) majd a konyhába rohantam.  Amikor beléptem az említett helységbe Márk éppen az asztalon aludt, de komolyan a fél arca benne volt a müzlijében… Valószínűleg anya akarata ellenére korán felkeltette, hogy segítsen kivinni a csomagokat a reptérre. Ilyenkor jól jön egy fiú tesó akinek van jogsija.

- Igyekezz Márk! Mindjárt indulunk. – ébresztettem fel, mire félkomásan bekanalazta a maradék müzlit, felkászálódott és végre elkezdte kivinni a cuccokat a kocsiba. Közben én is meg reggeliztem , sminkeltem, fogat mostam majd még egyszer végig gondoltam tényleg minden meg van-e.

Elköszöntem anyától majd bepattantam a kocsiba. Márk már éppen kanyarodott volna, amikor hirtelen egy nagyot sikítottam. Márk sokkot kapott, de túlélte…  Eszembe jutott, hogy nem raktam be a telefonom töltőjét. Mondjuk amikor ezt közöltem Márkkal, ő csak egyszerűen lefejelte a kormányt. Na mindegy… Miután végre meg volt minden, elindulhattunk. Szerencsére nem volt nagy a forgalom, így gyorsan mentünk, de még így is a hátamon felállt szőrrel éltem át a perceket, az esetleges repülő út valamint az ’’Otthon hagytam ezt is, a picsába!”kételyeként.
Sarah felvétele után a repülőtérre mentünk. Lerendeztük a csomagokat, Márk cuki volt és végig segített. Éppen három táskával egyensúlyoztam, amikor felbukkant előttem az az idióta hülye gyerek.
Ezt komolyan nem hiszem el, képes volt idáig követni? Vagy éppen nyaralni megy? Vagy mi a fenének van már megint a 10 méteres körzetemben??!! Már éppen indultam volna megkérdezni róla, de Márk állított meg.
- Akkor ezt viszed fel a repülőre? – mutatott egy kisebb táskára.
- Igen. – válaszoltam majd abban a pillanatban megszólalt a bemondó. 10 perc múlva indulunk.

-Köszi a segítséget, hiányozni fogsz, és vigyázz a csajokkal, tapadnak mint a rágó. –öleltem át Márkot vigyorogva. Gyengéden megszorította a kezem, majd adott két puszit az arcomra.
- Te is, és vigyázok. –mosolygott rám, majd a kezembe nyomta a táskámat.
- Szerintem menned kéne! – mutatott a távolba ahol Sarah éppen vadul integetett felém.

Oda siettem a többiekhez, de mielőtt felszálltunk volna mindenképpen váltani akartam pár szót Adammel. Mintha hallotta volna a gondolataim ott termett mellettem.
- Mit keresel itt? – kérdeztem idegesen. Már nyitotta volna a száját, de megakadt a tekintete valamin (vagy inkább valakin).
- A pasid integet neked. – mutatott unottan a hátam mögé, mire megfordultam és Márk kapálódzó kezeit pillantottam meg. Azt hitte a pasim, ez tényleg bekattant.
- Te nagyon hülye vagy. – mondtam összeszorított fogakkal, ugyanis nem sok kellet, hogy kitörjön belőlem a röhögés. Inkább ott hagytam őt egyedül, had őrlődjön azon, hogy a tesóm a pasim. phf..
Felszálltunk a gépre. Hosszabb sorokba lehetett ülni, mi Sarahval a legelső sor ablak felöli részén foglaltunk helyet. A tervem az volt, hogy

felszállásig folyamatosan beszéljek a körülöttem lévő személyekhez. Mivel Sarah miután helyet foglaltunk, rá 20 másodperccel már nyitott szájjal aludt, más társaságot kellett találnom magamnak, hogy elvonjam a figyelmemet legalább egy kis időre. A baj csak az volt, hogy sajnos nem mindenki díjazta a szófosásomat, sőt úgy vettem észre, hogy az egyik csaj reklamált a stewardess-nél, hogy had üljön más mellé. Na kösz..
Ezek után inkább csak idegesen ültem a helyemen majd körülbelül 5 perc telt el a felszállástól és én már látványosan szenvedtem. Olyan pánik tört rám, hogy azt hittem bármelyik pillanatban lezuhanhatunk. Ráadásul úgy rázkódott a gép, hogy kezdett feljönni a reggeli müzli. Elővettem a kézipoggyászom, hátha találok valami gyógyszert amivel túlélhetem az utat, de azon kívül, hogy még inkább rosszul lettem a hajoldozástól, sokat nem értem el vele. Körbe kérdeztem az embereket nincs e véletlenül valakinek valami túlélő pirula, de csak valami fura szagú hányózacskót kaptam. Remélem nem használt.  Bhr….
 Végső elkeseredésemben úgy döntöttem hátra megyek inni valamit. Óvatosan kibotorkáltam a sorból  oda paszírozva magam az ülésekhez, ( nem figyelve oda a nyivákoló stewardess-re). Állapotomnak köszönhetően eltekintettem a stírölő tekintetektől amint idegen pasasok 10 cm-re vannak a hátsomtól. Sőt egyik se volt olyan kedves, hogy arrébb rakja a lábát, inkább préseljem ki magam. Az ülésekbe kapaszkodva hátra lépkedtem a repülőn, és abból is látszik mennyire rosszul vagyok, hogy arra sem reagáltam amikor valaki belecsípett a fenekembe. ( Na vajon ki? )

Hátul egy kisebb helyiségbe léptem be, ahol megpillantottam egy pici víz adagolót. Töltöttem magamnak egy keveset majd a hideg falnak dőlve lecsusszantam a földre. A hűvös eszméletlenül jól esett és az émelygés is kezdett enyhülni. Sőt a fejem egyik részén már éreztem is az idegeket és nem csak a hasító fájdalmat.
Az enyhülés addig tartott ameddig meg nem jelent Adam az ajtóban. Kérdőn nézett rám, majd kicsit hezitálva, de lecsusszant mellém.
- Minden oké? – kérdezte kissé aggódóan. Már éppen válaszoltam volna, amikor újra megszólalt.
- Csak mert nem reagáltál a taperolásra, úgyhogy most vagy az ikertestvéreddel beszélek aki valamilyen különös okból élvezi az érintésem, vagy valami komoly gond van.
- Fogd be, vagy lehánylak. – mondtam ki ezt az egyszerű mondatot, de a végén elcsuklott a hangom. Félő volt, hogy mindjárt tényleg rókázni fogok.
- Ez esetben tényleg te vagy és nem az ikertesód. – kezdte, majd mintha eszébe jutott volna valami hiper-szuper, így folytatta…
- Felhívjam a pasid, hogy megnyugtasson? – kérdezte unott vigyorral.
- Nem a pasim. – nyögtem ki, és kissé elmosolyodtam, hogy így fennakad azon, hogy megöleltem valakit.
- Nem?! Akkor meg miért ölelget egy idegen? – tudakolta idegesen.
- A tesóm volt az, te zakkant. De azért cuki, hogy így kiakadsz azon, hogy megölel valaki. – nevettem fel, bár még mindig türtőztetnem kellet a reggelimet, hogy maradjon a helyén.
- Tényleg, miért is akadtál ki, ezen? –kezdtem a csipkelődést, hátha most végre vissza tudok vágni.
- Nem akadtam ki rajta. – vette fel a híres pokerface-t  az arcára, mintha tényleg nem érdekelné a szitu. Jah persze..
- Fel sem ötlött, hogy a testvéred lehet, de mindegy.
- És én ezt most higgyem is el?
- Figyelj én…. –kezdte volna, de ebben a pillanatban megjelent a stewardess, majd mint valami filmes jelenetben csípőre vágta  kezét, és elkezdte a leteremtésünket.
- Tilos útközben felállni a helyetekről, azonnal menjetek vissza! – parancsolt ránk, majd még mielőtt visszamentünk volna kértem egy gyógyszert a csajtól.

Lehuppantam az ülésemre, majd az ablaknak dőlve vártam, hogy jobban legyek. Viszont furdalt a kíváncsiság, hogy mit akart volna mondani Adam, úgyhogy úgy terveztem, ha leszállunk, rögtön beszélek vele…