Mint láthattátok pár dolog megváltozott a blogon, remélem elnyeri a tetszéseteket. :)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, és ha van kedvetek írjatok kommentet, vagy akár chaten. :)
Az út további része nyugodtabban telt mint gondoltam. Nem tudom, hogy a gyógyszernek köszönhetően e vagy a repülőgép immár monoton zötykölődése miatt, de a hideg ablaknak dőlve elnyomott az álom. Persze nem tudtam kipihenni a korán kelés fáradalmait, mivel vagy 10 percenként bele vertem a fejem az ablakba, vagy éppen a fejem vesztette el az egyensúlyát és lecsúszott a fejtámláról kitörve a nyakamat. Bizony, ilyen kényelmes a repülőn utazni…Úgy 1 óra múlva elégeltem meg a próbálkozást, amikor is már egy nagyobb púp volt a fejemen a nyakam pedig felvett valami eszméletlenül irreális pózt.
Az agyam még mindig azon fázisában volt, hogy azon kattogjon miről feledkezett meg, mondjuk már teljesen mindegy volt de már megszokhattam.
Hirtelen villant be, hogy apuról meg is feledkeztem. Pedig nem kellett volna, hiszen konkrétan neki köszönhetem, hogy most itt lehetek. Erről még nem meséltem, bár igazán meghatározó szempont az életemben.
Tehát lényegében annyi, hogy apu külföldön él, tőlünk ( a családjától) jó messze. Egy elég meghatározó cégnek a vezér igazgatója, így tulajdon képen ő a családunk jövedelem forrása. És most biztos sokan azt mondjátok, milyen jó nekem mert gazdag vagyok, csak az az igazság, hogy ez nem így van. Pár éve amikor apu megkapta ezt a fantasztikus munka ajánlatot, rögtön tudtuk, hogy el kell fogadnia. Természetesen kikérte a véleményünket, és bár majd megszakadt a szívem, de mindenben támogattam. Jó, persze ez nem olyan mint mikor az apukád a katonaságnál szolgál, de az a tény, hogy évente nagyjából kétszer találkozhatunk vele, elég szar. Meg látogatni, meg tudnánk de ez sem anya helyzetének sem apa munkai állapotának nem kedvezne. Ezért minden évben, télen, karácsonykor meglátogat minket, hogy pár napot a családjával tölthessen. Fantasztikus mondhatom, de legalább nem kell szűkölködnünk.
A fanyarú gondolataimat inkább nézelődéssel kompenzáltam, és így töltöttem el az út további részét. Bár igazából ez sem volt sokkal izgalmasabb, de néha jókat kuncogtam a félredőlt fejű, csorgó nyálú emberkéken. A tekintetem Adamre vándorolt, aki talán az egyedüli volt aki nem aludt. A telefonját nyomkodta eszeveszettül. Mivel a nézelődést hamar meguntam, gondoltam megnézem mit csinál. Felálltam, pontosabban próbáltam, de a hülye stawerdes összeszűkült szemekkel engem bámult. Cseszhetem.
Szerencsémre nem kellett sok energiát arra pazarolni, hogy azon gondolkozzak, hogy mit csináljak, mert pár perc múlva megszólalt a bemondó. Monoton hangon ledarálta, hogy 10 perc múlva megérkezünk. Azt hiszem még soha nem örültem valaminek ennyire, de szinte alig tudtam a seggemen megmaradni. Körülöttem mindenki ébredezett, vagy szöszmötölt, felkészülve a leszállásra. Én is rendezkedtem kicsit, de mivel nagyjából nem csináltam semmit, nem volt mit rámolni.
Miután a gép leszállt (egy élmény volt a landolás is) elkezdtünk felszállni a reptéren várakozó buszokra. A csomagjainkat külön intézték, így feltehetőleg mire megérkezünk már a szobáinkba lesz vitetve .
Oda akartam menni Adamhez még a repülős beszélgetést befejezni, de mindig amikor felé tartottam éppen valakivel röhögött, vagy nagyban beszélgetett. Azt meg semmi képen sem akartam, hogy valami eszméletlen filmes poén közben oda totyogok megkérdezni mit akart mondani a repülőn, mert szinte biztos, hogy hülyének nézne, vagy azon lepődne meg, hogy én még órákkal később is ezen agyalok. Na, ezt semmi kép nem akartam.
A helyeket elfoglalva ( nem cécóztunk sokat maximum 20 perces útról van szó) el is indultunk. Rengeteg információt közöltek velünk, köztük azt is, hogy hol fogunk lakni.
Lényegében egy nagyobb telket alakítottak ki, ahol több kisebb apartman ház van. Ezek a kis házak párosával össze vannak kötve egy mini folyosóval. Vannak még különféle épületek, köztük az ebédlő meg a rendezvény terem is. Ráadásul medence is van, aminek külön örültem. A beosztás, hogy ki kivel lesz egy szobában attól függ, hogy melyik osztályba vették fel. Minden ilyen kis páros házhoz tartozik egy fürdő, aminek külön örültem, mert nagyon utálom azokat a közös fürdőket amiket mindenki használ.
A vezető elmondott még pár információt, de a (még)részletesebb infókat a szálláshelyen kapjuk meg. A busz abban a pillanatban, hogy a táborvezető végzett a monológjával be is gurult a helyszínre. Nagyon szép volt a hely, rengeteg virággal, zöld gyeppel, kis halas tóval. Voltfoci pálya, tenisz pálya, meg mindenféle pálya…. A bámészkodásunkat egy másik vezető zavarta meg, majd el is kezdte a beszédét:
- Sziasztok srácok! Köszöntelek titeket az első állomáson! Ezen a héten a megismerkedésen lesz a legfőbb hangsúly. Rengeteg közös programot terveztünk a hétre, hogy összeismerkedjetek, hiszen több éven át együtt fogtok tanulni. Minden nap tájékoztatni fogunk titeket a napi programról, most azonban arra kérnélek titeket, hogy menjetek a szobátokba és pakoljatok ki.
Utána ebédelni fogunk, majd szabad program és este kerti mozizással indítjuk a hetet! – mosolygott ránk, majd tapsolt egyet és mint valami tehén csorda mindenki az ebédlőhöz ment megnézni hányas számú szobát kapta. Mivel nekem semmi kedvem nem volt a tömegnyomorban átfurakodni, Sarah kezét rángatva inkább elmenekültem a dulakodásból. Szép lassan közelítettük meg az ebédlő falára kitűzött lapot, hogy még véletlenül se csatlakozzunk e tömegnyomorhoz.
- Tessék, igyatok! – nyomott hirtelen a kezünkbe valaki két limonádét. Egy csaj éppen szorgosan osztogatta ezeket az italokat az érkezőknek. Örömmel elvettük a poharakat, mert én már tényleg szomjan haltam.
Miután leolvastuk a szobaszámunkat (természetesen egy szobába kerültünk Sarahval, mert még indulás előtt kiharcoltuk, hogy így legyen, és mivel egy osztályba kerülünk nem volt semmi akadálya.)
A limonádénkat szürcsölgetve indultunk meg a házakhoz, hogy minél előbb kipakoljuk a csomagjainkat.
Éppen felléptünk a lépcsőn amikor is az ajtó kivágódott előttem és éppen rám ugorni készült valaki. Mivel a szokás nagy úr, a kezembe fogott limonádét természetesen (totál reflexszerűen) ráborítottam Tarzanra. Totál ledöbbenve, dobogó szívvel álltam egyhelyben, reakcióra várva.
- Mi a szar?! – hitetlenkedett….Adam!!!??? éppen egy citromot levéve a válláról. Egy kis deja vu….
Rám nézett, és gondolom ő is meglepődött, hogy már megint én borítom le. Hupsz…
- Komolyan kezdem azt hinni, hogy direkt csinálod. – húzta mosolyra a száját.
- Már megbocsáss de te ugrottál rám mint valami szteroidos majom. – kezdtem a visszavágást mire ő csak elröhögte magát.
- Az újdonsült szobatársunkat akartam megijeszteni, de ha már itt tartunk, mit kerestek itt?
- Itt van a szobánk, úgyhogy menj innen. – löktem el az útból ...milyen jókedvűek vagyunk ma, khm.
Belépve a helyiségbe megpillantottam a bőröndjeimet, Sarahjéval együtt, tehát akkor nem mi tévesztettük össze a szobaszámot. Önelégült mosollyal megpördültem, majd egy szép nőies hajlással megmutattam Adamnek a csomagjaimra írt nevemet. Erre ő sarkon fordult és ő is megmutatta a nevét. A mosoly ebben a pillanatban fagyott le az arcomról, mire ő látván a kétségbe esett arcomat csak még jobban vigyorgott. Ezt nem hiszem el, még ezen az átkozott utazáson is a 10 méteres közelembe kell lennie, ahh. Jó mondjuk eredetileg nem ellenkeztem volna ennyire, de amióta a repülőgépes beszélgetés óta még csak hozzám se szólt, kicsit bepöccentem rá.
Valahogy össze szedtem magam, és vadul kattogó aggyal próbáltam kitalálni, hogyan tudnánk a (nekem legjobban kedvező módon) megegyezni. Mert azt semmi képen sem akartam, hogy esetleg miközben alszom ellopják a cuccaimat vagy valahogy megszívassanak. ( Ennek azért volt nagy az esélye,mert sajna sajna Adam rájött, hogy a hülye viselkedéseivel totálisan kitud készíteni.
-Na jó, van egy alkum, amit betartva nyugisan átvészelhetjük az elkövetkezendő hetet. – kezdtem, mire mindenki rám pillantott. – Tilos egymás zaklatása, valamint egymás szobájába belépni, a cuccaink szintén tabu. – alkottam meg a szabályokat, amiket úgy éreztem, muszáj még a legelején tisztázni. –Abban az esetben, ha valaki megszegi ezeket a pontokat, bejelentjük a tábor vezetőnek elviselhetetlen magatartása miatt. –fejeztem be diplomatikusan a beszédemet. egy ideig mindenki hallgatott és éppen az említett mondatokat emésztette. Elsőként (természetesen) Adam szólalt fel.
- Jah, persze már csak az kéne, hogy duzzogva oda menjünk a táborvezetőkhöz „Most megmondalak anyának” stílusban. – nyávogta elvékonyított hangon.
- Akkor meg még is, mi legyen a büntetés cassanova? –kérdeztem fontoskodva, mert nehogy már az higgye hagyom, hogy a szobámba randalírozzon.
- Aki megszegi a szabályokat, teljesítenie kell, egy követelését annak aki ellen betett. – mondta, vigyorogva. A többi fiú szobatársa rögtön röhögve egyet értettek, majd kis gondolkozás után mi is belementünk. Mivel én nem terveztem eddig se szívatni őket, ha esetleg én rajta kapom Adamet, akkor pedig kikészítem. Vannak terveim, hihi…
- Oké! - fogtam vele kezet.
Adamék (meg a 3 fiú akivel a szobát kapta) becuccoltak a kis folyosó által összekötött másik szobába.
Sarahval kipakoltuk a kis szekrényekbe a ruháinkat meg az egyéb dolgainkat. Rögtön a fürdőbe mentem, hogy elhelyezzem a szokásos pipere cuccaimat. Benyitottam az említett helyiségbe, majd a kis párkányra ( volt belőle vagy 4) elkezdtem rárakosgatni pár krémet meg ilyesmiket. A végére az egyik polcot el is foglaltam. Hupsz..
Mire visszaértem a többi lány is megérkezett, udvariasan bemutatkoztam bár már annyira éhes voltam, hogy csak azon voltam minél előbb elérjem az ebédlőt.
Gyorsan elslisszoltam majd a kert másik felébe vettem az irányt. Páran lézengtek az udvaron, beszélgettek, ismerkedtek. Sok szimpatikus arcot láttam, sőt megtaláltam Adam egyik klónját. Na nem mintha hasonlítottak volna, viszont mindketten a magabiztos mosollyal, helyes, menő séróval hódítottak. Egy percre talán a tekintetünk is találkozott, mire elmosolyodott. Visszamosolyogtam neki majd bementem az ebédlőbe. Szerencsémre nem voltak sokan a sorban, úgyhogy igazán megkönnyebbültem. Az ételek közül kiválasztva a legfincsibbet (saláta grillezett hússal, nyammi)
az asztalokhoz mentem. Leültem , és nem éppen a legnőiesebben, de megettem a kajámat. Közben amúgy Sarah is megérkezett, úgyhogy tudtunk kicsit beszélgetni.
- Képzeld, találkoztam egy tök helyes sráccal. – kezdte az áradozást. Én csak mosolyogva hallgattam, a fecsegését. Sarah imád fiúkról beszélni, úgyhogy meghallgattam a szokásos, „Úristen de jó a haja” „ Úú, de a mosolya mindent visz” csevegést, majd elindultunk kifelé. Találkoztunk a szobatársainkkal, úgyhogy végre volt alkalmam egy kicsit jobban megismerni őket. Inett volt az egyik, aranyos, csendes lány, viszont nem az a tipikus szürke egérke, mert kifejezetten szép arca van. A másik lány Sziszi volt akire leginkább a ’humor zsák’ jelzőt ragasztanám. Poénos, vicces, élettel teli lány.
Miután ők bementek az ebédlőbe, mi Sarahval a tóparthoz mentünk, beszélgetni. A lábunkat lelógatva dumáltunk, úgy mindenről. Az egyik, amit imádok Sarahban, hogy vele tényleg mindenről tudok beszélni, sőt igazából a semmiről is. Üldögélés közben megkaptuk a ma esi programot. ( Egy fiatalabb fiú futott végig a táboron, szórólapot osztogatva.) Amin az állt ma este kerti mozizás lesz. Én személy szerint nagyon örültem ennek, mert imádom a filmeket, és ha az a szabadban van akkor csak jobban.
Hamar elszaladt az idő úgyhogy Sarahval visszasiettünk a szobánkba. Mindenki pakolászott, Inett éppen valami képet rakott fel a falra (egy kalapáccsal a kezében!!). Gondoltam segítek neki, de mikor nyúltam volna a képért, hogy megtámasszam, de valaki a fürdőben kiabált. Oda siettem megnézni mégis mi lehet a baj, mire Adam hitetlenkedve állt a tükör előtt.
-Úgy ezt most nem gondoltátok komolyan, kérdezte hitetlenkedve majd a tükör alatti kis polcokra mutatott. Hát igen, a 4 polc (amit amúgy közösen kellett volna megosztani) mi lányok telepakolt sminkjeivel, körömlakkjaival, piperéivel volt tele. Erre csak elmosolyodtam, ahogy Adam ott áll kezében a borotvájával meg fogkefével, közben egy centi hely nem volt.
- Lányok vagyunk, kell a hely. – vigyorogtam rá, majd inkább ott hagytam had egye a fene.
Visszamentem a szobánkba, hogy végre elinduljunk, de még mindig káosz volt. Inett még most sem tette fel a képet, Sziszi pedig cellukszal ragasztott fel képeket az ágya fölé, így mindenhol elhasznált ragasztó csíkok lógtak. Sarah pedig már megint a hülye színskáláival nyaggatott, hogy melyik illene jobban egy szoknyájához. Gondoltam inkább kint megvárom őket, úgyhogy az ajtón kilépve a tornácra felültem, és a gondolataimban elmerülve, beszívva a friss levegőt élveztem a nyarat.
Bonyolult gondolat menetemet, egy kar szakította meg ami lassan átkarolt a derekamnál fogva. Mondanom sem kell, hogy nem kicsit lepődtem meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése